R/evolúciós Zsákutca
                                személyes blog
"Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél!"
MENÜ

Nem tudom, megzavarhatom-e Önöket, ebben a divatos monotóniában, e kellemesen szürke dologidőben; talán csak szólni, hogy olykor túl a versenyen, a divatokon, a megszokáson, valahol a pénz szüntelen üldözésén túl is létezik még dimenzió, csak néhány pillanat a tegnapokból, a múltból, gyerekségünkből…

…kinek a lakótelep, a nyikorgó kakashinták és rakéta-mászókák, kinek a dimbes-dombos homokozók, kinek a három-kerekű kisbicajok, kinek az ólomnehéz iskolatáskák, a fekete-fehér magas szárú kiscipők…

…kinek a nagyiéknál töltött nyári hónapok, a falu, a rét, a vakkantó kiskutyák, a baromfiudvarban szaladgáló kiscsibék… a felejthetetlen záporok a pelyvakutyó ölelésében, a csöndek a padlás zugában az öreg rádió mellett…


…kinek a második osztály szürke olvasókönyve, Reich Károly szeretettől bájos képével, az iskolába tartó gyermekekről, úgy a hetvenes évek legelejéről… igen, a minap akadt a kezembe, a pince legmélyén, az öreg ládafiát böngészve. Jól emlékezem minden oldalára, szerettem ezt a könyvet, ahogy annakidején minden tankönyv minden oldalát. Tanított a betűvetésre, olvasásra, tisztességre és gondoskodásra, szeretetre és felelősségre. Gyermekként a fölnőtt korra…


…a könyv hetvennegyedik oldalán Micó története olvasható. Gárdonyi Géza tollából és lelkéből, egy pillanat az élet szomorúságáról, az átélhető rettenetről, amit akkortájt egy gyermeki lélek igazi gyászként fogadott. Micó és gyermekei történetét megkönnyeztük, és titkon mindannyian szerettünk volna gondoskodni a kölykökről, az árvákról…

„ MICÓ
Egyszer meggyulladt Andrisék háza. Magasan csaptak föl a lángok. A faluban nagy volt a szaladgálás. kiabálás. Félreverték a harangot. Az emberek kannákkal. sajtárokkal rohantak a tűzhöz. Andrisék háza lángolt már akkor. Közel se lehetett menni hozzá. A másik percben már az istálló tetejére is felfutott a láng. Az istálló tetején az ajtó az udvar felől nyitva volt. Azon az ajtón egyszer csak megjelenik Micó macska. Abban a pillanatban jelent meg, amikor a láng a tetőre futott. A szájában az egyik kölyke lógott. Aggodalmas szemmel nézett széjjel. A kis kölyökmacska ahogy lógott. szétterpesztette a négy lábát, és az is lefelé nézett. Micó háttal ereszkedett le a falon. Letette a kölykét elénk a földre. Aztán újra felszökött a falon. és megint megjelent egy kis kölykével. Azzal is lekúszott. A láng akkor hirtelen elborította az egész tetőt. Recsegett, ropogott, pattogott a tető . A levegő szinte forrt az udvaron is. De Micó mégiscsak megint fölfutott a falra. Az ajtó akkor már nem is látszott. Keserves nyávogással ugrált ide-oda a lángok közt, a fal peremén. Aztán nagy szökkenéssel beugrott a lepedő nagyságú vörös lángok közé. Vártuk, hogy előjön-e . De nem jött elő többé.”

Az idén április végén, egy még hűvös reggelen megszületett a pincénkben az első idei alom… A pincében, épp az öreg láda árnyékában. Négy tejszagú kiscica, nyirvogva, visítva lakja mamájával immár az öreg pincét. Róluk gondoskodunk, figyeljük a cicamama és kölykeinek minden pillanatát…


…és olykor eltöprengek, látva ezt a néhány kíváncsi szempárt; vajon az ő életükben miféle izgalmak és csodák szállnak majd alá. Ma még a hosszú napi álmok, a vidám fészekbéli hancúrozások. Aztán holnapután útra kélnek, jó gazdikkal, gazdasszonyokkal és egy új család kedvenceiként emlékeztetnek majd Micóra, másokat…lehet másként…

Mintha megállt volna az idő…


…mert jó volna tudni, hogy ebben a kutyaütő valóvilágban, ebben a szédült celebgyárban, a konzumidióták verklijében, a politika örjöngésében, a pénzcsinálás gondjában, a facebook szorgos tucat-örömében vajon megtorpanhatunk-e egy pillanatra?……… jé! de aranyos kiscicák!

…talán…

 

Mondd, szereted az állatokat?
A kutyát, macskát, csacsit, lovat
s a madarakat: a verebeket,
rigót, galambot, pintyeket,
akik a Földön veled élnek,
s bundájuk, tolluk melegében
nekik is van szívük, csak éppen
nem beszélnek?

 

Mondd, szereted az állatokat,
s figyelted őket néhanap:
hogy mit csinlának, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek,
vagy miről hallgatnak, mikor
komor
csöndjükbe burkolódzva ülnek,
és titokzatos, hallgatag
külön világukba merülnek?

 

Én szeretem az állatokat.
Elnézem őket,
ha játszanak, alszanak, vagy tűnődnek
titkaikon és a világon.
Hidd meg, barátom,
nekik is vannak titkaik,
s csak annál nehezebb talán
számukra ez a sok talány,
mert nincsenek rá szavaik.

 

Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd meg
a bennük szorongó miértet;
segíts nekik, mondd ki helyettük
azt, ami ott ködlik a testük
vaksi lelkében – vidd közelebb
az állatokhoz az embereket,
hogy megértsenek végre minket.

S mi is őket, kisebb testvéreinket.

 

Asztali nézet