„Csak kétféle életforma létezik: az egyik a félelemorientált, a másik pedig a szeretetorientált élet. Ha életed mozgatórugója a félelem, akkor mohó, kapzsi, pénzsóvár, agresszív és egoista leszel. Ha életed mozgatórugója a szeretet, akkor szükségszerűen megszűnik benned a félelem, a mohóság és a kapzsiság, mert a szeretet tudja, hogyan kell megosztani. A szeretet élvezi, ha adhat, nem ismer nagyobb élvezetet ennél.”

Rajneesh Chandra Mohan Jain, – más nevén Bhagwan Shree Rajneesh, vagy ahogy talán a legtöbben ismerik Osho -, megközelítésével a legegyszerűbb példáznom közvetlen környezetem útját a félelemhez.

Mert lassan naponta válik láthatóvá és érezhetővé a félelem, hol a kilakoltatások, hol a nagyvárosban csellengő szatírok álruhájában, hol a végeláthatatlan szünetekkel tarkított gyűlések zuhatagában, a szolidaritást egyre hangosabban zengő vezetők ajkán, ahol a nyugalom és béke áhítatának zsibbasztó meséje a tiltott rubicon…

És a nyáj követ. Ebben bízhat a vezér!

Ez a legegyszerűbben hasznosítható tudás egy szakember, esetleg …orvos… végzettségű vezető gondolatvilágában és ez a legbiztosabb út, amin bejárhatjuk és megfejthetjük a közeljövő kérdéseit – persze, csak, ha gondosan kerülgetjük a csatornafedeleket… Mert ez az egyetlen kiút a nyáj számára! A kivédés, a menekülés útja! Ha még van…

Mert a nyáj minden tagja páciens…ugye? A szó jelentése: engedelmes!

Ha megengedi a Kedves Olvasó, megpróbálom a legegyszerűbben leírni, miként működik az emberi félelem! Az egyszerű, mondhatni átlagos ember viselkedését és cselekvéseit a motiváció pszichológiájával érthetjük meg.

( Ha galád hadvezérek a tömegek várható viselkedését kívánták kihasználni, ezen az úton mozdultak el. )

A motiváció latin eredetű szó, a movere- mozgatni, mozogni – igéből származik. Ez a szó a pszichológia tudományában valójában gyűjtőfogalom. „Tartalmazza az összes belső tényezőt, amelyek az embert cselekvésre ösztönzik. Következménye lehet, hogy megváltozik az alany aktivitásának mértéke, hatékonyságának és viselkedésének célirányultsága, szervezettsége.”
A motivációt irányító tényezők között megtalálhatjuk a bennünk lejátszódó fiziológiai folyamatokat – éhség, szomjúság, a fázás, a megélhetés és az otthon biztonságához való kötődés -, na és a kulturális, vagy a körülöttünk élő emberekkel való interakciós jelenségeket is. Ilyen tényező lehet az érzelem.

Érzelmei minden embernek vannak. Ez az egyik leggyakrabban átélt emóció. Elengedhetetlen eleme a megfelelő aktivációs szint. Megfelelő aktiváció hiányában nem beszélhetünk érzelmekről. Az érzelmek sajátossága pedig, hogy besorolhatjuk őket kellemes és kellemetlen kategóriákba. Előbbi elérésére mindent megteszünk, míg utóbbiakat igyekszünk elkerülni vagy megszüntetni. Az érzelmek tehát cselekvésre késztetnek bennünket, s így kapcsolódnak a motiváció fogalmához. A környezet, a társadalom minden pillanatban változtatásra kényszerítik az egyént, a változtatás kötelessége lassan divattá vált, a konzumidiotizmus, a modern kommunikáció, a „ne szeress, csak lájkolj, én sem tudom valójában ki vagy” korában. ( Elég, ha vizsgálódunk a facebook-függés területén, de ez egy másik vajúdás, írás, tanulmány kötelezettsége! )
Az érzelmek különböző csoportjait különböztethetjük meg. Ilyenek például az úgynevezett alapérzelmek, melyek egyetemesek és veleszületettek. Ezek rendkívül gyorsan jelennek meg, és csak rövid ideig, néhány pillanatig tartanak. A hozzáértő szakemberek vitatkoznak azon, mely érzelmek tartoznak ebbe a csoportba, de a legtöbben ezt a 6-ot ide sorolják: öröm, bánat, meglepetés, harag, undor és félelem…

A tudomány így határozza meg a félelem jellegét, otthonát: „ Minden napunkat átszövi a félelem. Vajon hogy is keletkezik agyunkban a félelem? Szinte mindenki tudja, hogy mi a félelem. Naponta megtapasztaljuk. Nagyon sokszor már nem is tudjuk megmagyarázni mitől is félünk, és már magától a félelemtől félünk. Hajdanán azt hitték, hogy a félelem velünk születik. Igaz most is szóba jön a velünk született, egészséges félelem gondolata. Félelem hatására a szívünk gyorsabban dobog, az agyunkban az adrenalin szint megemelkedik. Ezt eddig is tudtuk. Amit nem tudtunk az az, hogy az agyunk melyik része érzékeli a félelmet, hogyan tárolódik a félelem és éled újra. A kutatók rájöttek, hogy az agynak egy bizonyos része az Amygdala a felelős a félelmünkért.”
És a félelem olyan, mint a főnixmadár, megsemmisíthető, de újjászületik, újjáéled, ha megfelelő szándék közelébe kerül. És ehhez elegendő egy ember, egy vezető,  aki ismeri, felismeri a félelem létezését, ismeri a félelem fenntartását, működtetését.

És ezzel a folyamat indukálódik…csak a fenntartásáról kell gondoskodni. És a városlakó belekopik a gondokba, félelmeibe, hozzászokik, tűr, mint a szódás lova, ha verik; de miért?!
A félelem indukálásának többféle módja létezik, az egyszerű megfélemlítéstől az út az NLP bonyolult rendszeréig visz, és a motiválható tömeg így válik manipulálhatóvá, ami persze már elég siralmas következmény…

Gary S. Becker szerint az ember „hiperszorongó lény, aki akkor is okot talál a szorongásra, ha semmi oka sincs rá”. A Chicagoi egyetem tudósának igaza lehet, mert eddig még nem találtak olyan kultúrát vagy közösséget, ahol a félelem valamilyen formájában ne lett volna jelen. A civilizálódás folyamán vesztette el a természet ezt a státuszát, de a válság előmozdíthatja a letűnt korok motívumait. A külső veszélyforrások eltűnését ellensúlyozta a belső békétlenségek és félelmek elterjedése. Kijelenthetjük, hogy az emberiség fejlődését végigkövette ez az érzelem, hol nagyobb, hol kisebb mértékben, és a félelem újbóli felerősödése egyértelműen a válság általános növekedésével magyarázható.

Ha tehát az életünk mozgatórugója a félelem, akkor mohó, kapzsi, pénzsóvár, agresszív és egoista lesz mindegyikünk. És ennek ellenpólusa a béke és a nyugalom, melynek emlegetése gazdasági válság idején csak gyújtóanyag, parázs, az egyébként akár közömbös tömeg heccelésének legjobb módja.
Ha életünk mozgatórugója a szeretet, akkor szükségszerűen megszűnik bennünk a félelem, a mohóság és a kapzsiság, mert a szeretet tudja, hogyan kell megosztani. A szeretet élvezi, ha adhat, nem ismer nagyobb élvezetet ennél…

Elképzelhetetlenül nehéz úgy művelni a versenysportot, hogy közben mindenáron a versenytárs megsemmisítésén jár az eszünk. Félelmet indukálnánk benne és mindenkiben, de őt az eredményekkel elért győzelem és nem az erő által kikényszeríthető, a másik felet megsemmisítő legyőzés érdekli, motiválja. És ezzel a legtöbb erőgép nem tud mit kezdeni. Kapkod, kommunikációja zavarossá feszül, ki-kiszáll a versenyből, aztán ha visszatér, ott folytatja, ahol abbahagyta egy időre.

Biztosan ezt akartuk? – kérdezzük naponta… De meddig még?

Komoly veszély ül felettünk, ha a félelem mammonja gesztikulál. Nem mindegy, hogy tűrjük, vagy azon kevesek mellé állunk, akik képesek a tisztességes harcra. Mert persze a gólem úgy tesz, mintha maga nem félne semmitől. Pedig reszket. Düh járja át testét és szellemét, ezért hibát hibára halmoz és közben röhög… de ennek a gesztusnak semmi köze az örömhöz, a mosolyhoz. Nem szabadítja fel a boldogság hormonokat. Mert nincs hozzá köze…

Zsoldosai, janicsárjai őrzik, olykor marionettként mozgatják, mert bár a félelem eszközét biztosan irányítja, már maga is fél. És ettől veszélyes. Legbiztosabb védekezésül a támadást választja és ezzel a félelmet a hisztéria állapotába emeli.

És a tömeg még mindig változtathat – a revolúció esély! Tetszenek érteni?

A szeretet élvezi, ha adhat. Aki ad, az szeret. Csak az szeret, aki adhat…Ez az egyetlen ereje. Ami sokszorozható és ami kivezetheti az embert a mikro- és makro-környezet, a világ válságából.