Május 9-én ünnepel az ország…
Amolyan iskolás ünnep ez, mint egykor március 21-e, a „dicsőséges 133 nap emlékünnepe”, vagy éppen a „NOSZF” ünnepnapja, november hetedike volt. Inget vasaltunk, meg nadrágot, nyakkendőt kötöttünk, síppal a nyakunkban, ha pajtással találkoztunk tisztelegtünk és hangosan köszöntünk:
„A dolgozó népért, a hazáért, előre!” „Rendületlenül!”…jött a válasz.
Aztán később, a történelem órán megtanultuk:
„Európában ezen a napon ért véget a második világháború. 1945. április 25-én az amerikai és a szovjet csapatok találkoztak az Elbánál. Április 30-án a Berlint ostromló szovjet erők elfoglalták a Reichstagot, Hitler öngyilkos lett. Május 8-án a III. Birodalom kapitulált, a német haderő feltétel nélkül letette a fegyvert. Május 9-én a szovjet hadsereg elérte Prágát, ezzel az európai hadszíntéren A második világháború befejeződött, amely milliókat tett földönfutóvá, országokat és városokat rombolt le és közel 60 millió embert pusztított el. Május 9-én így a fasizmus felett aratott győzelemről emlékeznek meg világszerte, mely Európában egyben a BÉKE NAPJA is.”
A kisdiák felnőtt, de lám, a dolgos férfiember életen át tanul…
„1985 óta Európa-nap. Robert Schuman francia külügyminiszter 1950-ben e napon tett javaslatot az Európai Unió elődje, az Európai Szén- és Acélközösség létrehozására. Ezt a “Schuman-nyilatkozat” néven ismert javaslatot tekintjük a mai Európai Unió megszületéséhez vezető első lépésnek.
Május 9. mára európai szimbólummá vált (Európa Nap), amely az EU zászlójához, himnuszához és az egységes valutához (az euro) hasonlóan az Európai Unió politikai egységét jelképezi. Az Európa Nap alkalmából olyan rendezvények és fesztiválok kerülnek megrendezésre, melyek Európát közelebb viszik a polgárokhoz, az Unió népeit pedig egymáshoz.”
És gyermekkoromban soha nem mondták el, nem tették hozzá szomorkodva, hogy a háborút, amit a „Győzelem napja” zárt, bizony igazán elveszítettük. Kozmetikázták jobbról, balról, és a hős szovjet hadsereg minden örömét átérezve álltunk a szélben, a lobogó vörös zászlók alatt, melyekről nem azt mondták, hogy a legyőzők zászlaja… Aztán, hogy ideiglenesen itt maradtak (…), csak annyit láttunk, hogy két féle katona bácsi masírozik és az egyik zöld, a másik piros csíkos sapkát visel, s a kabátján CA olvasható…
Nem tudtuk, hogy kerültek ide, csak tudomásul vettük. S míg utunk az oviból a kámoni gödör óriás játszóteréhez vezetett, hosszan néztük a menetoszlopot, a szögesdróttal körbevett lakótelepi laktanya udvarán…
Aztán múltak az évek, évtizedek, s egy szép nap megtudhattuk, hogy a “győztesek közé fogunk kerülni”.
Akkor már siheder voltam, mezei futóbajnok, aki megtapasztalta a verseny élményét, a versenytársak helyzetét és eredményét. Tudtam, hogy a verseny lényege, hogy egyetlen győztese van és mit tagadjuk, mindenki más a vesztese… Tudtam, hogy a versenytársak nem ellenségek, de ellenfelek, akik közül a jobb nyeri el a győzelmet. Tehát tudtam, hogy nincs olyan fogalom, hogy „győztesek”. De lett. És vele együtt kampány, meg olyan népszavazás, amit a világ minden más országában egy ahhoz hasonló népszavazással érvényteleníteni lehet. Nálunk nem. Csak. Talán mert bőr az egér…
És most május 9-én ünnepelhetünk. Ki-ki a neki tetszőt! Lesz aki a Szovjetunió győzelmét ünnepli, melyről azt gondoltuk sokáig, hogy a mi győzelmünk is, hiszen ezt tanultuk. Ma meg megünnepelhetjük az Európa-napot, egy másik Unió ünnepét, mert most meg ez a mi ünnepünk. Akkor is, ha ez sokunknak rég nem okoz ünnepi hangulatot.
Mindenesetre éljen és erősödjék, az örök és megbonthatatlan barátság, népek barátsága, az ünnep, mely ünneplőbe öltözteti a kicsi szívünket, és aki sziszeregni mer…, az megláthatja magát!
Mert a kérdés mindig is az volt, mit kapunk az Uniótól? És melyik uniótól? És a kapás, ez a kapás, a minden ingyenes és uniós szövegek levét egyszer majd megisszuk? Vagy ez már a fekete leves?
De jó volna egyszer legalább azt tudni, mi is amit ünnepelünk! Önfeledten, kipirult arccal persze!