R/evolúciós Zsákutca
                                személyes blog
"Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél!"
MENÜ

A barátom nehéz mesterségre adta a fejét. Ahogy ő mondja, néplélek kutató. Keresi a régmúlt idők bölcseleteit, följegyzi a megfigyeléseket, a hagyományokat. A jelenben élő embernek ez is feladata, mivel a jövő a hiedelmek és regruták nélkül olyan, mint egykor a spanyol viasz…

„A fagyosszentek a magyar népi hagyomány szerint a Pongrác, Szervác, Bonifác napok (május 12., 13., 14.), valamint Orbán napjának (május 25). a közös elnevezése. Egyes tájakon, így az Őrvidéken is, a néphagyomány az ezután következő Zsófia-naptól is fagyot várt.
Az Alsó-Eöri, ( ma Unterwarti) népi magyarázat szerint „Pongrác egykor a kánikulában, subában is megfagyott, Szervác a Pinka közepében víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok – ezért haragusznak ránk emberekre és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket”.

(Molnár V. József néplélek kutató)

 

A régiek „való világa” nem alap nélküli, és megfigyeléseik semmiképpen sem sorolhatók a babonák világába. A közép-kelet-európai térségbe, a Kárpát-medencébe a nyári évszakra váltás előtt sokszor érkeznek hideg léghullámok észak-északkelet felől. A tavaszi erőteljes nyugat-keleti (zonális) áramlás miatt az északi tájakon felhalmozódott hideg még egyszer utat tör magának az alacsonyabb földrajzi szélességek felé, mielőtt ott is megindulna az erőteljes felmelegedés. Ezért, hát, hogy fázósabb még, ez a mostani időszak, hogy rá-rá nézünk a konvektorokra, kályhákra…
„A lehűlés viszonylag gyakori jellegére nem csak hazánkban, hanem a szomszédos Ausztriában, de Németországban, Lengyelországban is felfigyeltek az elmúlt évszázadok alatt, tehát nem kizárólagos magyarországi jelenségről van szó. Ahogy korábban, úgy a mostani fagyosszentek előtt egy héttel még átlag feletti hőmérsékletek jellemezték a térséget. Közben a kontinens-léptékű légkörzésben fokozatos változás állt be: Északnyugat-Európa felett magasnyomású képződmény formálódott, a kontinens keleti peremén pedig egy ciklon mélyült ki. A két rendszer közös áramlási rendszerében észak-északkeleti irányból egyre hűvösebb és szárazabb léghullámok érkeztek a Kárpát-medencébe. Fokozatosan gyengültek a nappali felmelegedések és egyre erőteljesebbnek bizonyultak az éjszakai lehűlések.”


De hamarosan érkezik a jó idő! A régiek életfelfogásából magunk is elleshetnénk egy keveset! Mert míg a mostani válságtól, munkanélküliségtől, rossz jövedelmi helyzettől megtört és borúra hajlamos ember csak a hideget, a szenvedést látja és panaszkodik, neheztel, addig a régiek előre tudták, várták a fagyosszenteket, számítottak rájuk! Milyen érdekes, őket az őszi levélhullás, Az eső, a szakadó, olykor méteres hó sem lepte meg! Tudták, mikor minek van itt az ideje, nem szitkozódtak, csak bölcsen megpróbáltak alkalmazkodni, megfelelni… Mert tudták: ez a világban a REND!

 

Csak a mai ember próbál új ideák, divatok mentén, élhetetlennek bélyegezni mindent, ami a teremtett világ része! Ezért a felkészületlensége, a hátránya, akár áradás, akár aszály köszönt ránk. Akár, ha reggelente bizony fázósan nézünk ki vackainkból, a fagyosszentek idején!
A régiek nem féltek e napoktól. Felkészültek jövetelükre, elmúlásukhoz a fagyosszentek engesztelését használták és ünnepelték, mely öröm egyben a hideg után beköszöntő koranyárnak is szólt. Optimizmussal, derűvel védték a hidegtől a jószágot; maguknak, s az érkezőnek asztalt terítve adománnyal köszöntötték az örömet, meleget és étket éhezőt! Nem káromkodtak, nem hibáztattak soha senkit a történésekért… Talán, ezért is volt, hogy a családok népessége olykor igen számos, bőséges volt. S e szavak, a számosság és bőség ezért fordulhatott elő többször is portáikon.


Sokszor töprengünk a miérteken, a mindennapokat aggodalmaink és ostoba félelmek töltik be, elfoglalva ott a szeretet és öröm helyét! Értékeinket herdáljuk, s most, a szükség idején sem támaszkodunk a letűnt hősök bölcsességeire! Ugyan, ki olvas mostanság Benedek Elek, Nyírő József, vagy éppen Wass Albert könyveiből? Ki olvas a néprajz világából? A Puszták népe kötelező irodalommá töpörödött, s a Hét krajcárról, mint a letűnt kor emlékéről tanítanak az iskolákban…
Pedig olykor nem árt felidézni öregapánk kérges tenyerét, öreganyánk ízes buktáit, a befőzések és disznóölések illatait, az érkező tűzifa robaját! Mert a mi utolsó generációnk még följegyezheti, átadhatja ezeket az emlékeket… Sajnos, a vérfarkasok, illúziók, varázslatok és milliószor filmesített világvégék történetein nevelkedő utódaink nem tudnak majd mit kezdeni a fázás, éhség és szomjúság legegyszerűbb érzésével sem! A gombnyomásra, vagy éppen automatikusan melegedő fűtőberendezés, a készételek és a múló divathoz igazodó ruhák és zenék csak a mának engednek teret! Kapcsolataik a neten köttetnek és múlnak el, ezért, hogy olyan távoli, minden korábbi élmény… Esendőek lettünk!
Talán, csak egyetlen dolog maradt…talán valami mégis! A nyíló virágok öröme!, Bár azokért meg olykor el kell ballagni a mezőre, erdőbe, rétre…vagy a legvégső esetben a legközelebbi virág-kereskedésbe!


Molnár V. József néplélek kutató Budapest kellős közepében, egy ház hatodik emeletén lakik. Ha jő a nyár, ha várja a természet, a nyíló virág, útra kél, s meg sem áll Szaknyér legszebb házának kapujáig. Onnan tekint körbe, bölcs nyugalommal és szeretettel, mert példája nem egyszerűen leírt próza, de megélt gyönyörűség, példa, ami élhető és vállalható, minden ma élő ember számára.

 

 

Búcsúzásképpen pedig Gyökössy Bandi bácsi verse is a virágokhoz kalauzol, a szeretet tanítómestere is a boldogságért fohászkodik, ha ránk gondol. .. És a hét végére már melegséget mondanak az időjósok…

Virágok virága,
Akácfa virága,
Nekem mindig kedves,
Nekem mindig drága.
Borulj friss-fehéren
Az egész világra!

Szórd be illatoddal!
A sok magyar házat,
Honnan az örömet
Elúzte a bánat,
Hol már a tűrésben
Fáradt az alázat.

Nevesd tele hittel
Szomorú szívünket,
Hadd érezzük újra,
Hogy az élet lüktet…
S boldog magyarokká
Gyógyíts meg bennünket!

 

Asztali nézet