R/evolúciós Zsákutca
                                személyes blog
"Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél!"
MENÜ

Ha a jelekben nem kell csalatkoznunk, kormányunknak újabb briliáns ötlete támadt, kedvenc fejősteheneinek – népének – továbblapítására: új KRESZ jön, új rendszer és szabályozás, melyről persze gonoszság volna rögtön feltételezni, hogy vadonatúj vizsgarendszert, új kötelezettséget ír majd elő minden gépjármű vezetőnek… de ismerve az eddigi kivéreztetéses logikát, jobb, ha spórolni kezdünk! Ebből, szinte fix, hogy mindenkinek előírt új tanfolyamok, vizsgák jönnek, állítólag ötévente megújító vizsgákkal – méregdrágán!


Ma már az alapvető életszükségletek teljesítésének lehetőségét veszélyezteti, ha a kétszer negyvenhetes család autót tart fenn, amit ráadásul használ is naponta, hiszen a heti féltank megoldás is minimum, havi harmincezret kíván, és akkor nem számolunk a műszaki, a kötelező, az évszakfüggő gumik, az olaj és gyertyacsere kérdéseivel. Szóval a megélhetésre fordítható összeg felét biztosan elviszi a nélkülözhetetlenné avanzsált autós közlekedés.

 

Valaha, a hőskorban még azzal nyugtatták az irigykedő, nem eléggé tehetős polgárokat, hogy hamarosan mindenki számára elérhető lesz az autózás. Ma meg készülhetünk a program befejezésére: az üzemanyagok megfizethetetlenek, az utak járhatatlsnok, a büntetési tarifák túllépnek minden tűréshatárt!

És jön a legújabb rémhír, vagy csak egyszerűen hír: jön az új KRESZ!
„A KRESZ a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása szavakból összeállított mozaikszó. A KRESZ voltaképpen egy rendeletbe foglalt szabálygyűjtemény, jogi nevén az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, mely a Magyar Köztársaság területén levő közutakon és közforgalom elől el nem zárt magánutakon folyó közlekedést szabályozza.”


„Az állam már az 1920-as években igyekezett a közúti forgalom környezeti ártalmait, veszélyességét mérsékelni, 1926-ban elõször született rendelet a gyermekek védelmére az utcai forgalomban. Az 1930-ban bevezetett új KRESZ értelmében a tehergépkocsikat és autóbuszokat kötelező visszapillantó tükörrel felszerelni. 1935-től a gépjárművezetőknek a városokban csak a kézi kürt hangjánál nem erősebb, ún. tompított villanykürtöt volt szabad használni. A két háború között a forgalmi rend legnagyobb változását a jobbra hajtás (vagy jobbra tartás) bevezetése jelentette. Vidéken 1941. július 6-tól, Budapesten november 9-től lépett életbe a jobbra hajts. A fővárosban az új közlekedési rend bevezetésének halasztását az irányító- és jelzőberendezések átszerelése, a megállóhelyek átépítése, az autóbuszok átalakítása, tehát a fejlettebb közlekedési infrastruktúra indokolta. A KRESZ, a technikai kultúra fejlődése és az emberi szokások változása között szoros összefüggés van…”

A 2012-es új KRESZ keletkezéstörténete természetesen a fülkeforradalomvívmányai közé tartozik majd, célja pedig a terhektől való felszabadítás hazugsága mögé bújtatott zsákutca-rendszer, mely a végcél tekintetében most is egyértelműen hajthatatlan.

Ez…a türelmes munkával nélkülözhetetlenné tett kényelem sokadszorra végrehajtott megadóztatása.


De vajon elérheti-e a célját a közlekedési szabályok megújítása, vagy ez is újabb hátborzongató eredménnyel kecsegtet – akár a homofób tévémaci, a parizerképű mumus? Lássuk, mit tudhatunk, mi vár ránk? A legilletékesebb et., Garamvölgyi László nyilatkozott a minap: „A jelenleg hatályos KRESZ-t 1975-ben miniszteri rendelettel léptették életbe, az elmúlt 37 év alatt negyvenszer módosították. Az életszerűtlen közlekedési szabályokat már nem érdemes tovább toldozgatni-foltozgatni, így egy kodifikációs eljárás keretében újat kell alkotni, amely az uniós normáknak is megfelel”


( Nem tudom, mit gondol a nyájas olvasó, ha ezt a remek kifejezést meghallja, speciel az én pár szál hajam az égnek áll, ahányszor az „uniós normákról” hallok…)
Garamvölgyi emlékeztetett: „április 15-én lépett hatályba a szabálysértésekről szóló törvény, ez érintette a KRESZ-t is, és a jogalkotók már közvetlenül ezután kérték a módosítás felülvizsgálatát, azt kritizálva, hogy túlszabályozott lett a rendszer, és ezzel párhuzamosan a szankciók is túl szigorúvá váltak. A korábbi helyszíni szabálysértési bírság 3 ezertől 30 ezer forintig terjedő összege 5 ezer és 50 ezer forint közötti összegre emelkedett. A korábbi 180 szabálysértéssel szemben az új törvény összesen 86 szabálysértési tényállást tartalmaz, ezek mindegyikében a rendőrség kizárólag helyszíni bírságot szabhat ki. Az új szabályozás egyfelől fix tarifákat is tartalmaz a KRESZ szabályainak megsértésére, de a rendőrnek mérlegelési jogot is ad.”


Garamvölgyi a legfrissebb, szerdai rendőrségi statisztikai adatokat ismertetve azt mondta: „az új rendelkezések alapján az elmúlt egy hónapban átlagosan 6500 forint helyszíni bírságot szabtak ki, vagyis egyéni mérlegelés alapján az 5 ezer forintos alsó határ felé közelítve állapították meg a bírságot.”

Lehet, sokan azt gondolják, ez is csak egy újabb figyelem elterelés, egyhecckampány, amit ideje volt a sokat megszenvedett nemzet nyakába varrni, én azért egy keveset aggódom a várható fejlemények miatt! Ha ugyanis netán mégis megvalósul ez az új szabályrendszer, ahhoz az új rendszer működtetéséhez szükséges ismeretek oktatását is újra kell szabályozni. Ez pedig csak akkor hozhat eredményt, ha a közlekedés szereplőin bevasalják a megszerzett tudást. És mert ez a számonkérés kötelező lesz, az árak a csillagos egekbe szökhetnek… volt már erre néhány példa! Fizetni kell majd a szabálygyűjtemények tananyagáért, a tankönyvekért, vizsgákért, persze szóbeli és írásbeli részekkel, hogy külön-külön is lehessen buktatni, pótvizsgáztatni!


És mi fog változni ezek után az utakon? Természetesen semmi! Mert nincs az a KRESZ, mely képes volna megváltoztatni a közhangulatot, az életszínvonalat, a különböző generációk vérmérsékletét, a viselkedés-kultúrát! A helyzet az, hogy manapság snassz a szabályok betartása, gáz a felelősségteljes, másokat tisztelő, jogkövető magatartás. A szabadosság, a liberalizmus kényeztető bölcsőjében nevelkedett anti-férfiak és celeb-kezdemény kisasszonyok körei számára meg egyenesen mindegy lesz, mit nem tartanak be ezután sem!

Akkor meg marad az örökérvényű kérdés: vajon minek bárminemű szabályozás, ha a szabályokon kívül élő gyalogosok körét a szabályokból vizsgázott járművezetők köre gázolja halálra?!

A történet tehát valahogy úgy fest, hogy itt egy újabb adónem, talán ezt is az IMF írta elő, mindegy is. Mindegy…mibe döglünk bele!

Asztali nézet