Száznegyvenhét éve, egy májusvégi hajnalon született gróf tolnai Festetich Mária és Chernel Kálmán történész gyermeke, Kőszeg nagy szülötte, Chernelházi Chernel István ornitológus, a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályának megálmodója, az osztály első őre, az intézmény, Vas megye madárvilágát bemutató preparátumgyűjteményének tudósa. Kevés hozzá hasonló polihisztor élt e környéken, neve pedig világviszonylatban is összeforrt a mai nap emlékével.
1902-ben, Párizsban az európai országok egyezséget kötöttek a hasznos szárnyasok védelmének érdekében. Az 1906. évi I. törvénycikk szerint minden év májusában egy napot az iskolákban arra kell szentelni, hogy megismertessék a diákokat a hasznos madarakkal. Ez a nap – hála Chernel Istvánnak – 1902 óta Magyarországon is május 10-e, a Madarak és Fák napja.
Lássuk, Vas megyében élő fölnőttként, mit illene tudnunk, Chernel Istvánról:
„ A fiút soproni középiskolai természetrajz tanára, Fászl István tanította meg a madarak preparálására. Madártani megfigyeléseit 12 éves korától naplójában rögzítette. Első szakcikke a Vadász Lapban jelent meg 1882-ben.
Szülei közigazgatási pályára szánták, ezért négy évig jogot hallgatott a pozsonyi, majd a budapesti egyetemen, de már eközben tanulmányozta a madártan irodalmát. Egyetemi hallgatóként bejárta a Velencei-tó környékét, ellátogatott a Hanságba és a Kis-Kárpátokba, és e helyeken madártani megfigyeléseket is végzett. 1887-ben Erdélyben ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Herman Ottóval, a polihisztor természettudóssal.
1888-ban fejezte be egyetemi tanulmányait, és apja kívánságára közigazgatási gyakornok lett Sopronban, de már 1889-ben lemondott állásáról, és visszatért Kőszegre, hogy csak a madártannak éljen.
Felesége és legfontosabb segítőtársa Rótth Dóra volt; két gyermekük Márta és Miklós.
1890-től vett részt a Herman Ottó által szervezett madárvonulási megfigyelésekben. Még ez évben az 1891-es budapesti II. Nemzetközi Ornithológiai Kongresszust előkészítő bizottság tagjává választották; ő lett a bizottság titkára.
Létrehozta a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi osztályát, és ő lett az osztály első őre, 1908-tól 1912-ig. Ez alatt alakította ki az intézmény Vas megye madárvilágát bemutató preparátumgyűjteményét.
Mintegy 2000 preparátumból álló gyomortartalom-gyűjteményét az Magyar Ornithologiai Központnak adományozta. 1916-ban, Herman Ottó halála után ő lett a központ vezetője.
A lápokban, mocsarakban szerzett betegségek legyengítették egészségét. Egy fűtetlen vasúti kocsiban megfázott, és az ennek szövődményeként fellépő spanyolnáthában mindössze 57 évesen, 1922. február 21-én, Kőszegen elhunyt. A kőszegi városi temetőben nyugszik…”
A huszonegyedik század embere, a kényelmét szolgálva méregdrága gázzal fűti otthonát, az ablakait, ajtaját műanyagra cserélte, a bölcsők, ládák, szuszékek és karosszékek helyébe modern bútorokat vásárol és az erdőjárók néhai tudományát csak ritkán gyakorolja. Úttalan utakon sosem halad, az erdő madarainak hangját, az erdei állatok nyomát, fészkeit, odvait nem ismeri. Lármázik, szemetel, ágakat tördel, gombákra, gyógyfüvekre tapos…
Emlékei közt foszlányokban él csak az erdő fohásza:
„Vándor, ki elhaladsz mellettem, hallgasd a kérésem. Én vagyok tűzhelyed melege, hideg téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjadat. Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja. Én vagyok asztalod lapja. Én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed. Én vagyok a házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele. Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet! Ne bánts!”
A fa a Kárpát-medencében élő eleink gondolkodásában központi helyet foglalt el, ezt bizonyítja a népi bölcsesség és a Biblia szava: “És nevel az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó a gonosz tudásának fáját.” /Móz. 2.9./
A fa minden evilági élő és élettelen dolognál jobban foglalkoztatta a félelmes embert, mert hiedelmeiben a világ-fa védelmet, oltalmat ad, lombkoronájával embernek, állatnak; a törzsében áramló oldat, a termése, a magja táplál, erőt ont és szomjat olt. Ad építőanyagot, fűszert, egyes részei gyógyszeralapanyagok, főzetei Isten patikájának kincsei. Szolgálhat gond- és fáradtságűző szereket, mérget a vadászathoz, halászathoz, tartósító, füstölő- és illatszereket. A fából nyerhető festék, olaj, ragasztó és cserzőanyag. Alapanyaga volt és lesz sok használati eszköznek, tárgyaknak, hangszereknek. Akkor is, ha a világ ma még a műanyagok ködében lebeg… Semper vireo – örökké zöldellek!
Az emberek madarak és reptük, szárnyalásuk iránti szeretete, csodálata is valószínűleg már ősidők óta létezik. Sok kultúrában vélik a madarakról azt, hogy repülőképességük révén összekötők a földön élők és a mennybeköltözöttek között. Jelképezik az ember lelkének mennybe repülését is. Leonardo repülő szerkezetei az álmok tétova megvalósulását jelentették…
Eleink a legrégebbi időktől kezdve tisztelték, csodálták a fákat, az erdőket a madarakat. Rohanó korunk számára létkérdés, hogy gyermekeinkben is éljen tovább ez az áhitattal, szent révülettel átszőtt tisztelet, és vezesse el őket ezen élőlénycsoportok oltalmazása szükségességének felismeréséhez .
Ezért, hogy ünnep ez a nap, a madarak és fák ünnepe… május tizedike.